30+1 Dráma Kihívás

szeptember 08, 2018
Kerestem dráma kihívásokat, de csak angolul találtam, és azokat is csak ilyen napos felosztásban a Tumblr-ön, szóval összevágtam egy párat, lefordítottam, így jött létre ez a kihívás. 30+1 kérdés van benne, amiket néhány helyen egy kicsit átalakítottam, hogy könnyebb legyen. Nyugodtan töltsétek ki ti is, ha akarjátok, alakítástok át, csak egy forrást szeretném, ha írnátok, illetve szóljatok, ha kitöltöttétek, mert kíváncsi vagyok rá, hogy ti miket írtatok.

1. A kedvenc drámád.
Sok van. Nagyon. De pár, amit kiemelnék: Love O2O, Strong Woman Do Bong Song, 2 Moons The Series, Sotus The Series, Descendants of the Sun.

2. A dráma, amelyen sokat sírtál.
The Cupids Series: Sorn Ruk Kammathep → Ennek a thai lakornnak a végénél többször is elsírtam magam. Utálom az ilyen anyákat. Nagyon.


3. A kedvenc párosod.
Love O2O-ból Bei Wei Wei és Xiao Nai. Tetszett, hogy összejöttek, és onnantól fogva egyszer se veszekedtek, és nem is szakítottak, mint ahogy az a legtöbb drámában előfordul. Ez volt az első olyan dráma, amiben ezt láttam, és nagyon tetszett.

4. Az OTP-d, akiknek össze kellett volna jönniük.
Húhaa.. Az a helyzet, hogy a legtöbb pár, akit shippelek, általában össze is jönnek, szóval ez nem olyan könnyű kérdés számomra. De ha már a Love O2O-nál tartunk, akkor ott van Hao Mei és KO, akik között meg volt a kémia, de nyíltan nem volt semmi kapcsolat (köszönet kínának), ennek ellenére én mindig is úgy gondoltam és gondolok is rájuk, mint ha egy pár lennének.

5. Egy dráma, amely megváltoztatta a nézetedet a világról.
Kimondottan ilyen dráma nincs, de a legtöbb olyan drámától, amiben erős és céltudatos női főszereplők vannak mindig egy kicsit én is erősebbnek érzem magam.

6. Egy dráma, amelyről azt szeretnéd, hogy ha valóság lenne.
Mindegyik. Kéne egy ilyen több univerzumot összekapcsoló folyosó, ami tele van ajtókkal, és mindegyik ajtó mögött egy-egy dráma van.
Jung Dong Hwan

7. A legidegesítőbb szereplő.
Ne ez most inkább szereplők lesz, mivel van egy színész, aki akármilyen karaktert is alakít, utálom. De annyira, hogy ennyire még egy fiktív karaktert se utáltam. Bár lehet az az oka, hogy eddig csak negatív szerepekben láttam. Ő pedig Jung Dong Hwan. Tisztázzuk, hogy nem a színészt utálom, hanem a szerepeit. A színészt nagyra tartom. Tehetségesnek kell lennie ahhoz, hogy ennyire meglehessen utálni a karaktereit.

8. A kedvenc OST-od.

Annak ellenére, hogy nem ez a kedvenc drámám, ez örök kedvenc marad.

9. Egy színésznő, akit szeretsz, és egy olyan, akit nem.
Akit szeretek: Ryu Hwa Young
Akit nem szeretek: Jun Ji Hyun (egyszerűen csak nem tudom elviselni, ezért is hagytam félbe a You Who Came from the Stars-ot)

10. Egy színész, akit szeretsz, és egy olyan, akit nem.
Akit szeretek: Jelenleg Yoon Doo Joon, de ez viszonylag gyakran változik nálam, mint minden más. Most éppen őt szeretem a legjobban, és lehet, hogy ebben közre játszik az is, hogy nem olyan régen kezdtem el felfedezni a kpop-ot, és most éppen a Highlight-nál tartok, és a Radio Romance-t is nem olyan régen nézem.
Akit nem szeretek: Lee Jong Suk (Kövezzetek meg, csak nyugodtan, már nem számít. Tudom, hogy sokan szeretik, de én nem értem, hogy mi olyan jó benne. Valaki magyarázza meg.)

11. A legelső dráma, amit megnéztél.
A palota ékköve. Ez volt az első, amit még anyával közösen néztünk a tv-ben. Lehet, hogy volt még más is előtte, de én erre emlékszem.

12. Egy dráma, amit legalább kétszer megnéztél.
2 Moons The Series, Addicted Heroin, Sotus: The Series és még sorolhatnám, de mindegyik BL dráma lenne.

13. Egy dráma a legrosszabb befejezéssel.
Alapjáraton nem nézek olyan drámákat, amiknek rossz vége van, vagy szomorú, mert ahhoz túl érzékeny vagyok, épp ezért általában mikor elkezdek valamit legalább azt le csekkolom, hogy milyen vége van. De mivel itt a rossz nem feltétlenül jelenti azt, hogy szomorú, szóval legyen az Age of Youth. Olyan semmilyen vége volt, és még jó, hogy van második évada.

14. A dráma, amit mindenki szeret, de neked nem tetszik.
While You Were Sleeping → Ha valaki képes nekem elmagyarázni, hogy mégis mi olyan jó benne, azt örömmel fogadom. De komolyan.

15. A dráma, amit kevesen szeretnek, de neked tetszik.
You're All Surrounded → Nem tudom, hogy mennyien szeretik, de abban biztos vagyok, hogy nem a legnépszerűbb a drámák között, ennek ellenére, én szerettem.

16. Egy dráma, amit sose nézel meg.
Van egy pár. Kiemelni nem emelném ki semelyiket, de leginkább a történelmi sorozatok, és azok közül is a hosszabbakat, mivel egy idő után megunom őket.

17. 5 dráma, amit még nem fejeztél be.
A Korean Odyssey → Még akkor kezdtem el nézni, amikor adták, aztán lemaradtam, majd amikor vége lett, megtudtam, hogy szomorú vége van, így még nem tudtam magam rávenni arra, hogy megnézzem.
Beyond Light Years → Várok az angol feliratra türelemmel.
Eulachacha Waikiki → Ezt is akkor kezdtem el nézni, amikor még ment, és ennél is lemaradtam, de hogy miért is nem fejeztem be, azt nem tudom. Egyszer befogom.
Flowers of the Prison → Történelmi dráma lévén szükségem van hozzá egy bizonyos hangulathoz, a nélkül nem fog menni.
Fight For My Way → Az első részt megnéztem, aztán tovább nem is jutottam, és ennél lehet, hogy be se fogom fejezni. Annyira nem nyerte el a tetszésemet.

18. A legrosszabb, leggonoszabb anya a drámákban.
Milyen jó, hogy néztem meg a Radio Romance-t, mert abban a drága igazgató asszony a legrosszabb "anya", akit valaha életemben láttam. Nam Joo Ha, akit Oh Hyun Kyung alakít.

19. Egy olyan munka, amit egy drámában láttál és amiért akár meg is halnál.
Mivel szeretek írni, így bármelyik, aminek köze van az íráshoz. Vagy menedzser valamelyik idol mellett.

20. 5 dráma amit szívesen ajánlanál a legjobb barátodnak, vagy az édesanyádnak.
Age of Youth → Csajos dráma, épp ezért tökéletes lenne nekik, bár abban nem vagyok biztos, hogy végig néznék-e.
Descendants of the Sun → Ezt mindenkinek szívesen ajánlom, nem csak nekik. Meg van benne minden, ami egy jó drámához kell.
Hospital Ship → Lightosabb, orvosos dráma, amit én elég gyorsan ledaráltam.
You're All Surrounded → A negatív karakterek az agyamra mentek, de amúgy szívesen ajánlanám, mert jól szórakoztam rajta.
Because This is My First Life → Ez is olyan, amit szívesen ajánlanék, de nem vagyok benne biztos, hogy végig is néznék-e, ha egyszer elkezdték. Én jobban szeretem ezeket a "nyálas", lányos drámákat, mint ők.

21. Egy jelenet, amiben reménykedsz, hogy veled is meg fog történni.
Ebből gyakorlatilag mindegyik jelenet:

22. Egy dráma, amely miatt megalkottad a tökéletes, azonban nem létező barátot/barátnőt.
Mindegyik. Nem lehet választani. Mindegyik drámából, amit csak láttam, kivettem egy kis részt és összegyúrtam. Ezért gondolom úgy, hogy életem végéig egyedül leszek.

23. A legrosszabb áruló.
Jason a Radio Romance-ból. Elárult egy olyant embert, aki alapból nehezen bízik meg az embereknek és szerintem ez a legrosszabb amit valaki eltud követni. Ráadásul túlságosan szerethető karakter a sorozat elején.

24. Egy dráma, amit nagyon vártál, hogy elkezd.
Love by Chance. Haha, BL megint.

25. A legjobb első rész.
Az a baj, hogy ilyent nem tudok mondani, mert nálam túl sokat számítanak az első részek. Ha az első rész meggyőzött, akkor tovább nézem, de véglegesen mindig a harmadik rész környékén döntök. Szóval nincs ilyen.

26. Egy színész, vagy színésznő, aki még nem kaptak díjat, pedig megérdemlik.
Ji Il Joo. Annyi kisebb szerepben láttam már, jól teljesíteni, hogy megérdemelne már valamit. Még ha nem is egy nagyobb díjat, de legalább egy főszerepet.

27. Egy halál eset, amin a legjobban sírtál.
Nevezzetek érzéketlennek, de ritkán sírom el magam el egy szereplő halálán. Amire a legjobban emlékszem, az az, amikor A korona hercegében a király meghalt.

28. Az álom házad egy drámából.
A királyi palota. Amikor kisebb voltam, és a TV-ben nézegettem ezeket a koreai történelmi drámákat, mindig azon álmodoztam, hogy milyen jó lenne hercegnőnek lenni egy ilyen palotában.

29. Egy dráma, aminek szüksége van egy második évadra.
Pont azért szeretem ezeket a drámákat, mert általában nincs szükségük második évadra. Nem túlozzák el úgy a dolgokat, mint egy amerikai vagy európai sorozatban, egyszerűen csak leadnak egy évadot aztán kész. Amerika meg Európa meg addig nyúzza a sorozatokat, ameddig már teljesen nézhetetlenné válik és csak akkor fejezi be.

30. Egy felesleges karakter.
Valaki biztos van, de szerintem feleslegesen nem írnak bele egy szereplőt egy sorozatban. Mindennek van oka.

+1. A leghosszabb dráma, amit végig néztél.
Yi San, vagyis magyarul A korona hercege. Ezt még magyarul láttam a tv-ben. 66 részes.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.