2 Moons 2 (2019): Elátkozott? Harmadik évad?






Wayo Panitchayasawad (Yo) egy elsőéves egy egyetemen, ahol a szerelme Phana Kongthanin (Pha) egy másodéves tanuló. Pha nagyon népszerű, előző éveben ő volt az Egyetem Holdja, habár nem szereti a figyelmet. Mikor Yonak lehetősége lesz, hogy ő legyen a karjának a Holdja, rájön, hogy így többször láthatja Phat. Bár a kapcsolatuk meglehetősen durván indul, mert Pha piszkálja Yot. (forrás)
Hogy ha azt várod, hogy isteníteni fogom ezt a sorozatot, és nem tetszik, hogy ha le szólnak valamit, ami neked tetszik, akkor jobb, hogy ha nem is olvasod tovább, mivel szerintem ez a sorozat úgy pocsék ahogy van. Ráadásul véleményem szerint el is van átkozva. Hogy miért? Olvasd tovább és meg látod. 

Még mikor ki derült, hogy lesz egy újra fel dolgozása én voltam az, aki mondta azoknak, akik ellene voltak, hogy adjanak neki esélyt és, hogy lehet jó lesz. Ebben bíztam egészen az első rész végéig. Akkor még úgy voltam, hogy lesz ez majd jobb is. Bíztam benne, hogy fejlődni fog az egész és hogy nézhető lesz. Csalódnom kellett. Őszintén fogalmam sincs hogy sikerült végig néznem. Az ilyeneket elég hamar ott hagyom és vissza se nézek. Valószínűleg az volt az oka, hogy minden rész után volt olyan akivel ki tudtam tárgyalni mi volt benne rossz. Igen. Nem vagyok egyedül azzal, hogy nem tetszik.

És hogy pontosan mi nem tetszik benne? Egyszerűbb lesz azt fel sorolni, hogy mi tetszik benne, mert hogy az is van. Kevés. Nagyon kevés, de van. Pontosan egy. A három páros közül a MingKit páros volt az egyetlen akit élvezettel néztem. A ForthBeam párosnak is voltak jó jelenetei, de ott nagyon sok mindent ki hagytak, amitől élvezhetőbb lesz az egész. A PhaWayo párost meg inkább hagyjuk. Annyi kémia sincs közöttük, mint két kavics között.

A legtöbb színész pocsék volt. Tudom, hogy ez az első szereplésük, de a legtöbben nem is tanultak semmit aminek köze van a film iparhoz. A sorozat forgatása előtt 1-2 hónapig tanultak színészkedni, meg össze szoktak, de ez egyáltalán nem látszott meg. Olyan volt, mint ha semmi nem történt volna az alatt az 1 hónap alatt, csak kitartóan bámulták a falat. Más ezt évekig tanulja, beléjük meg beléjük akartak verni 1-2 hónap alatt. Meg is lett az eredménye. Earth (Wayo) arca mindig ugyan olyan volt. Az egyetlen dolog, amivel érzelmet fejezett ki az a szája. Azzal is csak annyit csinált, hogy ide-oda húzogatta. A szeme teljesen érzelem mentes volt. Még a sírása is annyira állnak tűnt, hogy nehezemre esett sajnálni. Sőt egyáltalán nem is sikerült. És ez nem azért van, mert nincsenek érzéseim.

De a többi színész se volt jobb. Nagyon megerőltetve magam egy olyant tudnék mondani, akinek voltak jó jelenetei és az Nine (Kit). Neki láttam valódi érzelmeket az arcán, és habár ő se volt a legjobb, jobb volt mint a többiek így ki emelkedett közülük.

Az első pár résznek szerintem még akkor se volt értelme, hogy az illető meg nézte az "első évadot". Ahhoz, hogy igazán meg értsd, hogy mi történt pontosan és élvezhető legyen az egész, el kell olvasnod hozzá a novellát. Ha azt el olvastad rá fogsz jönni, hogy mennyi mindent hagytak ki. Nagyon fontos dolgokat. Sok dolog értelmetlen volt nélküle. Voltak olyan jelenetek, amik egy előző jelenetre vonatkoztattak vissza, viszont azt az előző jelenetet vagy nem adták vissza rendesen, vagy pedig egyáltalán nem adták vissza, mivel nem játszották el.

Nem lehetett rendesen látni Yo és Ming barátságát. Azt a folyamatot, ahogy Kit és Ming egymásba szerettek teljesen ki hagyták. Az egyik pillanatban még teljesen idegenek és közömbösek voltak egymáshoz, a következőben pedig Ming már teljesen bele volt esve Kit-be. A PhaWayo párosról ne is beszéljünk. Szörnyű volt nézni amit műveltek. Nem csak hogy rendes kémia nem volt közöttük, de tele voltak a jeleneteik azokkal a jól ismert kínos csendekkel. Néha olyan sokáig hallgatott valamelyik, hogy azt hittem el felejtették a szövegüket. Kínzás volt végig nézni, és én éreztem magam kínosan a helyükben. De ez nem csak ennél a párosnál volt, hanem máshol is. A rendező egy kissé túlzásba vitte a drámai szünetet. Ráadásul egyáltalán nem azt a hatást érte el vele amit akart.

Az az ötlet, hogy bele rakták az írónőt, mint karaktert (a Cake nevű lányról beszélek) először jó ötletek tűnt, de aztán egy idő után el kezdett idegesíteni. Egyszerűen csak sok volt.

És akkor most térjünk rá az érdekes részére, miszerint miért is van szerintem elátkozva a sorozat, vagy ha úgy vesszük, inkább a könyv. Az első évaddal kezdődően jöttek a bajok. Az első évad szereplő gárdájában voltak bajok. És most nem a színészi teljesítményükről beszélek, hanem másról. Amikor vége lett az első évadnak nagyban be harangozták, hogy jön a második évad is hamarosan. Nem lett belőle semmi, mint ahogy azt páran tudjátok is. 

Ezek után fel röppentek a hírek, mi szerint lesz második évad, de más színészekkel. A rajongók heves ellenállása ellenére elkezdtek castingolni az új rendezővel. Úgy tűnt, most már minden rendben lesz, de aztán jött megint valami. A rendezőt el távolították a posztjáról egy botrány miatt. Nem tudom milyen alapon, de hogy ha megy a rendező megy a cast is. Szóval megint vissza jutottunk oda, ahol voltunk. Se rendező, se színészek. Jött az új rendező, új cast. A rajongóknak még mindig nem tetszett a dolog, mindenhol az ellenállást láttam. 

Viszont így legalább el jutottak oda, hogy le adják a második évadot. Jó pont nekik, hogy azonnal elérhetővé tették a külföldi rajongóknak angol felirattal, így mi se maradtunk le. Az utolsó pár rész előtt jöttek a hírek, hogy jön a harmadik évad is. Csak kapkodtam fejem, ugyanis már akkor elég közel jártak a novella végéhez, szóval nem értettem miből akartak harmadik évadot csinálni. Aztán szeptember 17.-én jött a végső dolog ami miatt meg fogalmazódott bennem az elátkozott sorozat gondolata. Ki rúgták a rendezőt. Igen, őt is. Azt ígérték, hogy a színészek maradnak, mert hogy szeretik őket, de én már ebben se vagyok biztos. Annyi biztos, hogy egyáltalán nem fogok meg lepődni, hogy ha megint jön majd valami kavarás. A thai sorozat ipar eléggé a szponzorokon múlik, főleg ezeknél a BL drámáknál, szóval még bármi történhet.

És akkor térjünk át a harmadik évad kérdésére. Hogy szerintem kell-e? Ha olyan lesz, mint az előző, akkor nem. Mint ahogy az előbb is említettem eléggé a vége felé járnak a novellának és még hogy ha el is húzzák a dolgot akkor se tudnák annyira ki húzni, hogy elég legyen 12 részre. Szóval vagy rövidebb lesz, vagy pedig írnak bele mást. Nem tudom melyik lenne a jobb. Valószínűleg, hogy ha egyáltalán nem lenne. Abból ami maradt tudtak volna még csinálni plusz 4-5 részt és vége lett volna az egésznek. Vagy nem kellett volna ennyire el sietni és bele rakni több jelenetet, és akkor elég lett volna egy harmadik évadnak is.

Összefoglalás:


Összességeben egyáltalán nem vagyok oda ezért a sorozatért. Nem fogom se azt javasolni, hogy nézd meg, de azt se, hogy ne nézd meg. Döntsd el magadtól. Meglepő módon elég sok embernek tetszik, szóval lehet, hogy neked is. Ki tudja? Próba szerencse!

7 megjegyzés:

  1. Teljesen egyetértek veled. A második évad a 2Moon-nál kegyetlen volt. Ahogy írtad teljesen felesleges történetekkel töltöttek meg az az 45 percet amit végig ültünk. Nagyon vártam hogy az első széria szereplőit vissza kapjuk, és jobban vártam a mingkit páros történetét. A második évad eléggé el lett rontva. Lehetett volna sokkal többet kihozni belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokkal, nagyon sokkal többet lehetett volna kihozni belőle. Egy másik ok, amiért rossz ez a sorozat az az, hogy annyira siettek a történettel, mint ha ostorral hajtották volna őket. Éppen ezért nem volt rendesen ki dolgozva az egész. Nem láttuk, hogy milyen mély Yo és Ming barátsága és egyáltalán nem lehetett látni azt a folyamatot, ahogy a párok egymásba szeretnek. Egyszer csak imádták egymást. Ráadásul a novellához képest meg változtatták a szereplők személyiségét is. Olyan dolgokat csináltattak velük, amiket a novella alapján sose csináltak volt. Teljesen át írták az egészet.

      Törlés
  2. Minden szavaddal egyetértek. A Wayót játszó színész csak bambán nézett. A Phát játszó nekem nem tetszett, messze van egy egyetemi hold helyességétől. Kémia nuku köztük.
    A Kitet játszó fiú aranyos, de leginkább a lesütött szemével játszott. A Minget játszó helyes, de túl kisfiús. De egész jó volt az összhang, ide adok egy pipát.
    A Beamet játszó volt a halálom, semmi mimika, semmi játék. A Forth-ot játszó meg nem volt eléggé "rosszfiús". Itt se sok kémia volt.
    Nekem ez egy egyszernézős sorozat, a folytatás se érdekel. Felületes, rossz színészi játék, semmi izgalom. És nekem hiányzik az előző gárda. A hibáikkal együtt. Adtam esélyt az újaknak, engem nem győztek meg. Ennyi. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Összességében én se vagyok meg elégedve a színészekkel, inkább csak azért emeltem ki azokat, akik jobbak, hogy ne csak rosszat mondjak. :D A folytatást, már ha tényleg lesz, én meg fogom nézni már csak azért is, hogy tudjak valamit mondani róla. :D

      Törlés
  3. Hát megmondom őszintén én adtam esélyt neki,de kár volt, szó szerint végig szenvedtem a sorit,mert kíváncsi voltam mit hoznak ki belőle. Sajnálom azt az időt amit beleőltem. Bűn rossz volt,pedig ritkán akadok ki egy sorin.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen, de én se akadok ki soha egyetlen sorozaton se ennyire. Ha jobban megnézed a többi értékelésemet a blogon, inkább pozitívak vannak. Van negatív is, de inkább pozitív.

      Törlés
  4. Szia,

    Teljes egészében egyetértek az értékeléseddel, én személy szerint nagyon vártam, hogy vége legyen, de még a végét is sikerült kegyetlenül elrontani.

    Sajnos a színészek (már ha lehet őket egyáltalán annak hívni) borzalmasak voltak. A thai sorozatokban azért megszokott egy-egy gyenge színészi játék, de ez értékelhetetlen volt. Pha-ról egy pillanatig nem hittem el, hogy egyetemi hold, Wayo bárgyú és kifejezéstelen, a legviccesebb az volt,amikor haragudni próbált, igyekeztem ilyenkor félrenézni. Ming és Kit helyes, de ugyan árulja már el valaki, miért szerettek egymásba 3 pillanat alatt. Beamnek Oscar járna, ha lenne fapofa kategória, Forth pedig, bár talán Ő próbált legjobban azonosulni a szereppel, sajnos szintén nem ütötte meg az elvárt szintet.

    Azonban a legfájóbb a kémia teljes hiánya volt. Nagyon szomorú, mert sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az eredeti sztori alapján, de ez így fájdalmasan alacsony színvonalat ütött csak meg.

    Én is megnézem (ha lesz) a harmadik évadot, mert kíváncsi vagyok és szeretem kínozni magam, de a vége lehet, hogy egy gyors belepörgetés lesz...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.